Magyar:
A fél osztály olvasása folyamatos, kifejező.
A többieknek otthoni gyakorlásra is szüksége lenne. Követelmény év
végére a mondatvégi írásjelek figyelembevétele, hangos olvasás megfelelő
hangerővel, minél kevesebb hibával.
Teljesítményük szövegértésnél is igen
eltérő. Főként a fiúknál sajnos már a feladat megértése is gondot okoz. Ahol
kikeresős, aláhúzós feladat van, nem emlékeznek arra, hogy a szöveg melyik
részén olvasta, és nem olvassa el újból a mesét. Gond a memorizálás és a
szövegben való tájékozódás. Szótalálási nehézségek ( nem jut eszébe a megfelelő
szó) is nehezítik az értelmezést.
Ennek ellenére legtöbben szeretnek olvasni,
érdeklődőek. Fontos lenne, hogy nekik megfelelő könyvből olvassanak( nagyobb
betű szedet, több rövidebb történet).
A verseket könnyen megjegyzik, de a
hangsúlyra már nem ügyelnek.
A verstanulás technikája: Hangsúlyos, folyamatos
olvasás után kezdjen hozzá a vers megtanulásához, versszakonként vagy két
versszakonként.
Másolásnál kevés hibával dolgoznak. Gyakori
az ékezetek elhagyása. Ne legyintsünk rá! Lehet figyelmetlenség, de
bizonytalanság is. Súlyos hibának számít.
A jó másolási technikánál a gyerek
elolvasás után emlékezetből írja le a szót, tagmondatot, mondatot, utána
ellenőrzi. Betűnkén, szótagonként haladva a tempó lassú, könnyen kimaradnak
betűk, szótagok, szavak.
Tollbamondás után a szavakban írásában
kevés, mondatoknál sok hibát ejtenek. Sokan nem tudják megjegyezni az egyszerű
mondatot sem ( ismét a memória gyengesége), ellenőrzéskor nem veszik észre
hibáikat.
Külalakjuk sajnos sokat romlott, néhány
gyereknél már olvashatatlan.
Kérés: Mikor van idejük, a füzeteket,
munkatankönyveket lapozzák át. A javítások legyenek készen, a hiányokat
pótolják be!Így látják a gyerek fő hibáit is, ez alapján már otthon is tudnak
gyakorolni. Szókészlet a nyelvtankönyv hátuljában van.
-Olvasás:
-Hangos olvasás osztályzása,kell gyakorolni
-Mondathatárokat be kell tudni tartani
-Hangsúlyos olvasás 3.o.végére
-Mondatfajtákat gyakorolni
-Szövegértés:
-Húzd alá a szövegben......ki kell keresni
-Szövegértés felmérő(megjegyzés:már megvolt)
-Lexiben versek, Egyet meg kell tanulni
-füzetben írást javítani-ami elő van írva-
-ékezetek elhagyása a leggyakoribb hiba
-képekről szavakat írni
-mondatok írását gyakorolni
-magánhangzók helyesírása,ó-ú-ű
-szótagolás dolgozat jön-helyesírás és betűrend
-külalak sokat romlott
-betűk gyakorlása O.D
-nyelvtankönyv hátulján szókészlet-ezt gyakorolni
Most fogjuk tanulni a szótő-t,toldalék-ot,mondatfajták-at
Környezet:
Folyamatosan tanulni, ismételni kell, így érhető el biztos tudás. A témaköröket a könyv lapjainak színe jelzi. Az összefoglaló oldal kitöltése után biztos, hogy témazáró dolgozatot írunk.
-felelnek
-közlekedés
-zöld oldalak
-összefoglalás
utána dolgozat!!!
Tesi:
Továbbra is szöveges értékelés lesz ebből a
tantárgyból.
Aktívak, szabálykövetőek. Egyre jobb az
erőnlétük, kitartásuk. Csak néhány gyerekre jellemző, hogy futásnál,
gyakorlatnál leállnak. Jó lenne, ha hétvégén és iskolai szünetekben is eleget
mozognának! ( kerékpár, roller, kori stb.)
most:-talajtornából értékelés
Ének:
Itt is marad a szöveges értékelés.
Többségük szeret énekelni, aktív órán, de
vannak csukott szájjal éneklők. Őket figyelmeztetni kell.
-idén még csak csoportban van értékelés
-szolmizálás
Angol:
Osztályzás lesz. Akinek az angol
kevésbé megy, vagy gyengén teljesít magyar és matematika tárgyakból, az jövőre
nem lehet tagozatos. Az ő számára 3. osztályban fejlesztést biztosítunk, és 4.
osztályban újra kezdi az angol tanulást.
-lecke-vágás,színezés
-most az állatokat tanulják
Matek:
február 4.-n témazáró
-10-es átlépés
-szöveges feladat lesz amit a matematikanyelvére kell lefordítani és szöveges választ is kell adni.
-táblázat
-nyitott mondat
-szorzat
-szorzás 2-5-10-es szorzótábla(x 10-ig)
Most fogják tanulni
-zárójel sorrendje
technika:
-hajtogatás
-ollókezelés
Szorgalom:
Példás: általában hiánytalan felszerelés,
lecke. Órán aktív, munkáinak külalakja megfelelő. Készít szorgalmi feladatokat,
betartja a határidőket. Szóbeli feleleteire felkészül.
Jó: Mint az előzőekben leírtak, de vagy
többször hiányzott leckéje, vagy nem elég felkészült, vagy a külalakja nem
megfelelő, vagy nem szívesen végez plusz feladatot.
Változó: Felszerelése, leckéje többször hiányos, nem tartja be a
határidőket, órán nem aktív, figyelme elkalandozik, ritkán készít szorgalmit.
Nem kellően készül fel a szóbeli feleletekre.
Hanyag: Felszerelése, leckéje gyakran hiányos.
Nem készül fel a szóbeli és írásbeli számonkérésre. Órán nem aktív, viselkedése
gyakran zavaró. Munkáit összecsapja, vagy nem készíti el, lemarad.
Figyeljék tantárgyanként a havonta
összegyűlő hiányjeleket, mert három esetén tantárgyi elégtelent fogunk beírni,
ugyanis ez felkészületlenséget jelent.
10piros pont viszont tantárgyi ötöst
jelent.
Magatartás:
Példás: Társaival barátságos, nem
kötekszik, tanáraival tisztelettudó. Segítőkész, fegyelmezett órán és szünetben
is.
Jó: Mint az előző, de becsúszik egy kis
fegyelmezetlenség is.
Változó: Órán vagy szünetben gyakran
fegyelmezetlen, szófogadatlan, visszabeszél vagy társaival kötekedő. Csúnya
szavakat használ, nem vigyáz az iskola tulajdonára. sorakozónál vagy ebédlőben
gyakran hangos, fegyelmezetlen.
Rossz: A szabályokat nem tartja be,
figyelmeztetője vagy intője van.
Dicséret:
Egyre több gyereknél
figyelnek a szülők is a helyes táplálkozásra, és ehhez a gyerekek lassan hozzá
is szoknak.
A túlzott szénhidrát fogyasztás
nyugtalanságot, figyelemzavart, súlyos esetben szervi elégtelenségeket okozhat.
Figyeljünk a számítógép használatra is, mert
hamar függőséget okozhat. Több gyerek játékában, rajzában megjelenik a
számítógépes játék és agresszió. A közösségi oldalak használta még fölösleges,
és nagy odafigyelést igényel. Ha lehet, nem tegyül lehetővé még gyermekünk
számára!
1 hónap alatt 3 hiányjel valamiből= 1 db 1-es osztályzat
(felszerelés, házifeladat)
10 piros pont valamiből= 1 db 5-ös osztályzat
Tappancs újság mindennap kell az iskolába.
1. Programjaink
Erdei iskola: Még 18 000 forintot kell
befizetni április elejéig. Ez tartalmazza a szállást, utazást, programokat,
étkezést, a napi gyümölcs- és zöldségfogyasztást. Még lesz erről szülői
értekezlet.
Korcsolya: A következő négy alkalomra a
buszköltség 3000 forint, melyet feruár 5-ig kell beküldeni.
Úszás: Március végétől ismét lesz 8
alkalom.
Farsang: osztálykeretben jelmezesen. Febr.
6. 14- 16 óra. Lányok innivalót, fiúk nasit hozzanak!
Márciusban tervezünk a Néprajzi Múzeum egy
programjára elmenni. Áprilisban, ha összejön, egy színházi előadást tekintünk
meg a Pataky Művelődési Házban. 250 Ft. + utazás.
Májusban egy hétvégi kirándulós, sütögetős
hétvégét szeretnénk a szülőkkel és gyerekekkel.
Kérés: A törvény szerint a napközi 16 óráig
kötelező. Igazgatói engedéllyel ettől el lehet térni. Legyenek szívesek a
kérelmeket időben eljuttatni hozzánk, ha fél négyelőtt elmenne a gyermekük!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése